ÖNTÖZŐRENDSZER TERVEZÉS

Bízd a tapasztalt öntözőrendszer tervező szakemberre!

A tervezés komoly szakértelmet kíván. Nem lehet sacc/kb módra összedobni. Rengeteg komolytalan, tanulatlan öntözős hírdeti, hogy ért hozzá, közben, csak megszokásból pakolja össze az öntözőrendszer zónákat.

Öntözőrendszer tervezés

Tervezési alapadatok mérése

Ahhoz, hogy megterveztessük az öntözőrendszer, vagy mi magunk összerakjuk, fontos tudnunk, hogy milyen feltételek mellett, mekkora területet szeretnénk öntözni. Ehhez az tervezési alapadatokat kell megszerezni.

Öntözőrendszer tervezés :Víznyomás mérése

Általában a hálózati vizeknél, tapasztalatunk szerint 2,2 Bár és 3,5 Bár közötti a nyomás szokott lenni. Természetesen van ettől eltérő mind a két irányba. A szolgáltató ezt az adatot is meg tudja adni, de szükséges egyénileg is lemérni, mert egyéb körülmények is változtathatják. 

A méréshez szükséges egy merőórára, ami  hagyományos vagy digitális formában kapható. Szükség lesz néhány idomra is, amivel a vízvételi helyhez tudja  kapcsolni.

Ezután kettő féle nyomást kell lemérni. Az egyiket a vízvételi helyen zárt állapotban, azaz ne folyjon a víz, a másikat pedig úgy hogy teljesen kinyitjuk a csapot a vízvételi helyen. 

Ebből kiderül milyen szórófejet tudunk használni az öntözéshez. Tudni kell, hogy a különböző szórófejek, különböző nyomásértékek között dolgoznak. Pl 2 bár alatt nem tudunk öntözőrendszert telepíteni, csak nyomásfokozó beépítésével. A víztakarékos szórófejek meg nem működnek 2,8 Bár alatt. (Ekkor megtudjuk mennyi nyomásra tervezze a szakember, vagy mi magunk.)

Öntözőrendszer tervezés: Átfolyási sebesség mérése

 Az profi öntözőrendszer tervezéséhez szükségünk van arra az információra, hogy a  területünkön milyen vízellátás van. Szükséges tudnunk az átfolyási sebességet és a víz nyomását. Ezt meg kell mérnünk pontosan, nem elég, hogy mit mond a szolgáltató. A víz átfolyási sebességét nagyon egyszerűen meg lehet mérni. Kell hozzá egy vödör, mi egy 10 literes vödröt használunk. Kell hozzá egy stopper, ami minden telefonon megtalálható. Az adat amit kapunk az az, hogy 1 perc alatt mennyi vizet tud adni a hálózat. Ez az egyik legfontosabb befolyásoló tényező, az öntözési zóna tervezéshez.
Tehát, fogjuk a vödröt és a kerti csap alá tesszük majd teljesen kinyitjuk a csapot. Közben megmérjük, hogy mennyi idő alatt lesz tele a vödör. 

Példa az átfolyási sebesség kiszámításához: 

“Ha a 10 literes vödör 15 másodperc alatt lesz tele, akkor tudjuk, hogy 40 liter/perc a vízhálózatunk átfolyási sebessége. Ez úgy jön ki, hogy 60 másodpercet (1 perc) elosztjuk a mért idővel, ami az esetünkben 15 másodperc, aminek az eredménye 4, és ezt megszorozzuk a mérőedénybe mért víz mennyiségével.”

(60 másodperc / 15 másodperc) x 10 liter = 40 Liter / perc 

Ebből megtudtuk. hogy 1 zónára maximum 40 liter fogyasztású szórófejeket lehet tervezni. Természetesen mást is figyelembe kell venni, de azt már a szakember tudja.

 

Honnan vesszük észre a kókler öntözőst?

  • Nem tudja megmondani, hogy mennyit fog fogyasztani zónénként az öntözőrendszer. (Nyáron ha kevesebb a víz a kútban, lehet a rendszer nem is fog működni)
  • Nem tud készíteni tervrajzot. 
  • Egy két soros árajánlatot ad.
  • „Okosba megoldja”, nem ad számlát. ( Keresheted, ha valami gond van…)
  • Helyszínen ad ajánlatot az öntözőrendszer felmérésnél! ( Kérj tőle! A kókler ad, a profi nem)
  • Öntözőrendszer alapanyagok tulajdonságait nem ismeri.